Ne az egyetlen lány akarj lenni az életében, hanem az, aki számít. Akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Az akarj lenni, akiért mindent feláldozna, akit értékel. Akit véd és támogat. Aki mellett lépked, akinek a kezét fogja, és soha nem hagyja magára, csak akkor, ha azt kéri. Az a lány akarj lenni, aki hagyja menni, ha menni akar. Mert akármennyire is fáj, fel tudod fogni, hogy vannak dolgok, amiket engedni kell. És egyébként is: aminek a tiédnek kell lennie, az bizony a tiéd is lesz, jöhet bárki a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson. Mert bizony aminek meg kell történnie, az megtörténik. Amelyik csóknak el kell csattannia, az bizony el fog csattanni.

Nem csak azért vagy itt, hogy helyet foglalj, vagy hogy egy háttérszereplő legyél valaki életének a filmjében. Gondold végig: semmi nem lenne ugyanilyen, ha nem léteznél. Az összes hely, ahol voltál és az összes ember, akivel valaha beszéltél, más lenne nélküled. Mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, és hatással vannak ránk a döntések és még mások létezése is.

‎"Vicces, hogy egy szia mindig viszláttal végződik; hogy az örökké valahogy mindig elmúlik; hogy mikor leginkább kellene, senki sincs melletted; hogy mennyi hazug szó lehet egy szerelmes levélben; hogy a legszebb emlékek könnyekkel járnak; hogy az emberek nem felejtenek, de megbocsátanak.. vicces, hogy az élet ilyen ironikus is lehet.. de a legviccesebb, hogy számomra ebből semmi sem vicces.."

Létezik egy olyan ember, akit régen nagyon szerettél, és most azt mondod, hogy nem érzel iránta semmit. Egy olyan ember aki ott csücsül a szíved trónján és mindig rágondolsz amikor továbblépsz az élet bizonyos szakaszain. Egy olyan ember akinek naponta legalább egyszer megnézed a profilját, csak azért, hogy meglásd mi történik vele. Egy olyan ember, akihez dolgok fűznek, és ha találkozol egy ilyen dologgal, legyen az egy fénykép, egy zene, egy helyszín, bármi, te elmosolyodsz, beugranak a régi emlékek, hogy milyen jó is volt vele, és azon kapod magad, hogy az örömöd sírásba megy át, mert már tudod, nem lesztek többé együtt. Vagy meglátsz valamit, amit nem szeretnél, és egész nap csak arra tudsz gondolni, és érzed azt a könyörtelen fájdalmat ott legbelül. Egy olyan ember, akit ha meglátsz érzel valamit, ki tudja mennyi idő után még mindig. És ekkor azt mondod, hogy te nem szereted, és igazából ezt is gondolod.. de a szív tudja az igazságot.

Soha ne beszélj érzésekről, ha igazából nincsenek is ott...Soha ne fogd meg a kezem, ha össze fogod törni a szívem..Soha ne mond, hogy meg fogsz tenni valamit, ha nem is tervezed, hogy belekezdesz...Soha ne nézz a szemembe, ha minden amit teszel hazugság...

A távolság jelentéktelen dolog. Egyedül az első lépés az, amit nehéz megtenni.

Köszönet azoknak a "barátoknak", akik cserben hagytak. Megtanították, mi az a barátság. Köszönet azoknak az embereknek, akik átvertek. Megtanították, mi az a bizalom. Köszönet azoknak, akik rabolták az időmet. Megtanították nekem, milyen értékes. Köszönet minden egyes embernek, akik valaha fájdalmat okoztak nekem. Megtanítottak értékelni az életet.Megtanították nekem, hogy milyen értékes egyetlen perc boldogság is!

Vannak olyan napok, mikor az embernek mindennel tele van a hócipője. Ilyenkor jól esik kibeszélni a gondjainkat, elsírni, mi bánt - már, akinek el tudjuk. Nem mindenkinek adatik meg, hogy legyen mellette egy olyan társ, egy barát, akinek ki merjük mutatni érzéseinket, akinek nem félünk megmutatni lelkünk csupasz énjét. Mert nem biztos, hogy azokat a dolgokat, amik bennünket nyomasztanak, mások is megértik. Bár, lényegében nem szükséges, hogy megértsék, csak ne nézzenek hülyének. Mert az emberek attól félnek, ha túlságosan megnyílnak valaki előtt, nevetség tárgya lesznek. Aztán jön a mindent leromboló mondat: "Annyira hülye vagyok, minek mondtam el?! Mostantól nem mondok el senkinek semmit, nem bízok meg senkiben!", ami nagy hiba. Nem szabad azt gondolni, hogy mindenki kinevetne. Rengeteg embert kell még megismernünk, kiismernünk, elengednünk ahhoz, hogy megtaláljuk a manapság oly drága kincset: az igaz barátot, aki minden hibánkkal és gyengeségünkkel együtt tud szeretni, és még akkor sem hagy magunkra, amikor épp neki nélkülünk jobb lenne. 

forrás: http://bsblogja.blogger.hu

Mosolygom mert velem vagy ,mosolygom mert tiszta szívedből szeretsz,de sírok mert messze vagy és sírok mert nem érezhetem illatod,csókod izét,és mert nem érzem a szíved dobbanását,hiányzik az ölelésed,az érintésed,és minden ami te vagy. ♥ 

Sírást elfojtani, hogy erősebbnek tűnj, az egyik legnehezebb dolog.

Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz!

Remegsz, félsz s nem ereszt a kétely félsz hogy elveszíted azt a lányt aki mindenkinél fontosabb, mert  lesznek olyanok kiket nem érdekel a boldogságotok, ők csak a lányt akarják s félted óvod nehogy elragadják.

( A barátom szerint, túl nőcentrikus az oldal, ezért írt egy idézetet, hogy a férfiak érzelmeiről is legyen, egyébként, küldhetnétek ti is be, már ha van fiú aki olvassa a blogom) 

"Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél, tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által művelted mindezt. S talán épp ez a barátság lényege."

Emlék. Van amire tudatosan emlékszel, a pillanatok, az együtt töltött percek. És vannak a tudatalattiak. Mikor ismerős zenét hallasz, vagy egy illat, egy név vagy egy hely eszedbe juttatja. Ez lehet bármi. Egy érzés, egy ölelés, egy közös elfelejtettnek hitt emlék.

Ha lenne egy barátod, akiről tudnád, hogy nem fogod többé látni, mit mondanál neki? Ha tehetnél egy utolsó dolgot egy olyan embernek, akit szeretsz, mi lenne az? Mondd ki! Tedd meg! Ne habozz! Semmi sem tart örökké.

- Félek attól, hogy bízzak; nem akarom, hogy újra összetörjenek. 

- Én megértelek. Volt egyszer egy pár frankó görkorim. Sose vettem fel; vigyáztam rá, dobozban tartottam. És tudod mi lett vele? 

- Nem. 

- Hát kinőttem! Sose mentem vele utcára. Csak a szobában használtam. 

- Azért az ember szíve egy cseppet sem olyan, mint a görkorcsolya. 

- Pedig van, amiben hasonlítanak. Ha nem akarod használni a szíved, miért félsz tőle, hogy összetörik? Ha magadnak tartogatod, úgy jársz vele, mint én a görkorival: mire szükséged lenne rá, semmire se lesz jó...

Ha el akar veszni, hagyd, hadd csinálja. Tűnjön csak el, menjen. Sétáljon olyan messzire, amilyenre csak tud. Ne is keresd. Nyugodtan hátradőlhetsz, mert ha a tiéd, vagy ha még szükséged van rá, akkor úgyis előkerül, vagy egyszerűen csak rábukkansz. Ennyire egyszerű ez. Ne ragaszkodj semmihez, és tiéd a világ. Igazából semmi sem tűnik el, csak tanít: az életre, arra, hogy ha valami a tiéd, veled marad. Sőt. El is tűnhet, de ha kell, rá fogsz bukkanni. Újra. Hagyd elveszni, visszatérni, és örülj, ha a kitérő után is vissza tud kerülni a helyére. Mert akkor az valóban a helye.

A jókedv olyan, mint egy villámlás, amely egy tündöklő pillanatra áttör a felhők sötét takaróján. A vidámság napfényt lop a gondolataidba.

...Egy ritka és hihetetlenül szerencsés pillanatban találkozol majd az emberrel, aki megváltoztatja az életed. Akiből sohasem elég, és nem számít, mennyi idő telt el, és hogy már az összes hibáját ismered, még mindig hanyatt esel tőle. Ez a szerelem. A többi mind csak gyenge utánzat.

Mindig ott lesz egy nálad szebb lány, neked csak meg kell találnod azt a fiút, akit ez nem érdekli.

‎Tudod mit mondok neked? Örülj, amikor hisztizünk. Becsüld meg a veszekedést és szokj hozzá, hogy mi nem tudunk olyan hanyagul legyinteni, mint ti, férfiak. Fogadd el. Nekünk ki kell mondani a problémákat. Tudod mitől félj? Amikor már nem veszekszünk. Amikor legbelül már nagyon rég forr valami. Öntudat, talpra állás, erő... Tudod mikor a legerősebb és legveszélyesebb egy nő? Amikor hallgat!

Jó néha a sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben bőrig ázni, jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni, ha fáj, remegni, ha félek... olyan jó néha érezni, hogy élek...

Ha sírva üvölt benned a fájdalom, akkor is büszkén mondd azt, hogy vállalom! Ne tűnjön majd el örökre a remény,légy kitartó következetes kemény. Ember akkor is, ha vérzik a szíved, és akkor is, ha bánatos a lelked. Ha sírva üvölt benned a fájdalom, sohase jelentsd ki azt, hogy feladom!

Az erős lányok képesek úgy mosolyogni reggel, mintha nem sírták volna át az éjszakát.

Szomorú azt látni, hogy az embereknek ahhoz van bátorságuk, hogy belépjenek az életedbe, viszont kilépve onnan már ahhoz sincs, hogy legalább elköszönjenek.

Az igazi nő magabiztos. Nem fut a férfiak után. Tud érinteni, és tudja értékelni az érintést. A szemével, a mosolyával , az egyéniségével hódít. Az igazi nő kinövi azokat a kicsinyes téveszméket, miszerint mindenféle nővel versengeni kell. Az igazi nő tudja, hogy mikor kell lépnie, milyen irányba, és azt is, hogy mikor kell feltétel nélkül megadni magát.

Remélem emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha akarod, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem.. Ez leszek én: egy megfakult emlékkép, mely rád nevet. Múlt leszek, mert a jövőd nem lehettem.

Jó érzés amikor egy nagyon rossz nap végén valami mégis képes mosolyt csalni az arcodra.

Egyszer rád talál az a fiú, akinek nem lesz baj, hogy más vagy, mint a többiek.

Borzasztó érzés ha azzal álmodsz akit szeretsz, és mikor felkelsz nincs melletted..

Néha minden, amit egy lány akar az, hogy harcolj érte. Hogy elhitesd vele, hogy te lehet jobban akarod ezt a kapcsolatot, mint ő.

Kíváncsi vagyok mit gondolsz, amikor megpillantasz. Illetve, ...gondolsz egyáltalán rám? Vagy én is csak épp olyan vagyok a szemedben, mint a többi ember? Talán mosolyogsz egy kicsit, amikor meglátsz. Talán sikerül néha egy kis boldogságot csalnom a napjaidba. Talán szereted, ahogy a vicceiden nevetek. Talán a te szíved is ugyanúgy megdobban ilyenkor, ahogy az enyém. Talán...remélem így van.

Nem kell megőrizned a fájdalmat ahhoz, hogy megőrizhesd az emlékeket.

Vannak olyan pillanatok, amikor tudod, hogy megbántott téged, de mégis megbocsájtasz neki, mert érzed, hogy szeret téged!

Ha tehetném, minden régi sebed begyógyítanám. Lecsókolnám ajkadról a félelmet és remegést. De helyette csak csendben remélem, hogy ez a fél szív itt bennem kiegészít benned valamit. 

Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet. 

Várni valamit, valakit, akármit, ami lehet, hogy meg sem érkezik. Talán nem jön, talán nem jár neked, talán nincs is rá szükséged. Te mégis azt érzed, nem megy nélküle. Csak vele, csak érte, csak általa. De valahogy mégsem történik semmi. Meg kell tanulni hagyni... hagyni, hogy az Élet tegye a dolgát. Ez a legnehezebb, de hidd el, van terve, veled is, mással is. Mindennek megvan a maga útja, Neked csak el kell fogadnod. Néha pedig ez a legnehezebb.

‎"Figyeld meg, ha boldog vagy, hogy repül az idő. "Jé, már este van!" Ha pedig nagyon boldog vagy, akkor az idő nemcsak repül, de meg is szűnik. Nincs. Egy olyan dimenzióban vagy, ahol nincsenek órák. Nincs holnap. Tegnap sincs. "Most" sincs - mert ha már tudod, hogy "most" van, nyomban félni kezdesz, hogy elmúlik az egész."

Ott kezdődik, hogy ránézel. Egy pillanat elég ahhoz, hogy úgy gondold “aranyos”. Egy újabb pillantás elég ahhoz, hogy úgy érezd “bejön”. Egy perc elég ahhoz, hogy elkezd magad győzködni, hogy ez nem olyan…  Ez más, nem úgy érzel. Míg győzködöd magad, elkezdesz álmodozni róla. Míg álmodozol, teljesen belefeledkezel, és onnantól kezdve mindegy, hogy hol, hogyan látod, mindig érezni fogod a pillangókat a gyomrodban… És egy szó elég ahhoz, hogy mindezt összetörje. És te csak tovább győzködöd magad..

Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.”

Nem a szépség dönti el, hogy kit szeretünk, hanem a szerelem dönti el, hogy kit látunk szépnek.

Gyönyörűnek lenni annyit jelent, hogy ragyogsz. Ha kell, ha nem, mindig, szívből, kifelé, ha bántanak, ha fáj, akkor is, mert meg tudod tenni. Hiszen sohasem felejted el azt, hogy ki vagy. Hogy mi van benned, hogy értékes vagy és mindenre képes. Nincs olyan, hogy bármi is összetörhetne úgy igazán öt percnél tovább. Mert bár minden nyomot hagy rajtad, azt már te döntöd el, hogy mennyire fog fájni életed hátralévő részében. És miért fájna, ha nem muszáj fájnia? Egyébként is vannak dolgok, amiken nem tudsz változtatni. Csak hagyd őket, egyszer úgyis minden a helyére kerül. Vagy lehet, hogy már rég a helyén van, csak túlságosan közelről figyeled.

...Ha valaki nem tesz meg érted legalább annyit, amennyit Te érte, akkor nem ő az igazi... Ő csak egy újabb útitárs az igazihoz vezető rögös és hosszú úton... Ha megtalálod azt, akit keresel, akkor azt rögtön tudni és érezni fogod, mert olyan érzés lesz, mintha mindig is Őt kerested volna... Idegen, de mégis ismered... Még távoli, mégis közelebb van, mint bárki más... A szemedbe néz, de a lelkedbe lát... Hozzád beszél, de a szívedhez szól... Na Ő lesz az igazi!