Kellemes húsvéti ünnepeket!:)

Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést. A többi úgyis jön magától. :)

Tudod mi a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz? Az, hogy bármennyire is hangoztatod, hogy igaz szerelemre vágysz, a lelked legmélyén igazából rettegsz tőle. A boldogság vonz téged, de csak a képzeletedben, mert csak ott mered igazán megélni. Egyre-másra gyűröd magadba a szerelmes regényeket és filmeket, de sosem mered annyira elengedni, kitárni magad, hogy megélhesd a szerelmet..

A legrémisztőbb mégis az, amit én érzek: hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg, amikor pedig nem velem beszélgetsz, megszakad. Amikor úgy érzem, hogy Te is ugyanannyira szeretsz, mint én Téged, akkor legszívesebben magamhoz ölelnélek és soha nem engednélek el! Néha elegem van az egészből, de ilyenkor meglátlak,odajössz és egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. 

MERENGÉS

karodban sírtam vagy öledben nevettem,de a boldogság varázsa elsiet felettem

csókodért rajongtam ajkadért remegtem áldott a perc mikor tebeléd szerettem

van hogy egy azon kezdet és a vég,van hogy a szerelem magában nem elég

mert bár tudtam éreztem,szeretlek mégis, minden erőmmel küzdve feledlek

most kívánom végy erőt magadon,utolsó csókommal engedlek szabadon

mert karodban sírtam öledben nevettem,de még nem volt soha akit ennyire szerettem

Kovács Krisztián

A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a második nevedre, a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először találkoztunk, amikor megfogtad a kezem, magadhoz húztál és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában nehezen tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban is, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok. :)

Ha azt hiszed a kaland veszélyes, próbáld ki a megszokást. Az halálos. 

Mi a legviccesebb az emberben? Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.

Szeretni valaki, aki nem szeret viszont, az olyan mint várni a reptéren a vonatot..

Vajon mit tenne? 

-Ha látná mennyire fáj neked?

 Megölelne emiatt vagy elmenne melletted?

Vajon mit tenne? 

-Ha ő szeretne de te nem?

Küzdene érte hogy ez máshogy legyen?

Vajon mit tenne? 

-Ha te elhordanád mindennek?

Megbocsátana? Vagy simán legyintene mindenre?

Vajon mit tenne? 

-Ha érezné a dühöt ?

Ami benned van most is mert ő így döntötth

Vajon te mit tennél? 

-Ha te szeretnéd, de ő nem?

Mit tennél meg miatta? hogy ő is akarjon tőled!

Vajon te mit tennél? 

-Ha csak úgy ott hagyna?

Utána mennél? Vagy hagynád a francba?

Vajon te mit tennél? 

-Ha látnád hogy sírna?

Megvigasztalnád? hogy itt vagy ki kell hogy bírja

Vajon te mit tennél? 

-Ha megcsalna és ennyi?

Megutálnád, vagy tudnád még szeretni??

Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most. :)

Furcsán néznek az emberek, mert én mindig nevetek, hiszen viszont szeret az a szív,akit én is szeretek.

Megfogtam a kezét, és ahogy megszorítottam, görcsös sóhaj szakadt fel a melléből..És ez megijesztett. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó reménye ezen a világon. Annyira nagyon férfira vallott ez az ölelés. :)

Nem tudod tagadni, hisz látszik rajtad. Szereted a jelened, de hiányzik a múltad.

Merőben véletlen találkozások- Olykor jelentősebbé válnak az ember számára, mint amelyekre hosszan, gondosan kitervelt módon készülődött.

Mikor elveszted a bizalmam, elveszítesz engem...

Ahhoz, hogy eltudj engedni dolgokat, meg kell értened, mit-miért éreztél és miért nincs többé szükséged azokra az érzésekre.

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.

Ha jót akarsz alkotni, próbálkozz a lehetetlennel.

Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél.

Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent.

Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé.

"Valamiért mindig képesek vagyunk elhinni, hogy ez más lesz. Megint, újra meg újra... Hogy ő most jó lesz, nem fog mindent összekuszálni, megbántani, összetörni. (...) Aztán megint csalódunk, és már nem is értjük, hogy miért hiszünk újra. Hogy honnan az istenből van erőnk ahhoz, hogy újra fel tudjunk állni, leporoljuk magunkat, felhúzzuk a cipellőnket, és tovább tipegjünk. Kezdetben megtörten, csalódottan, hitetlenül. Ám idővel valami mégis történik. Megtörik a jég, jön egy mosoly, meg még egy, aztán úgy a harmadiknál már nem tudod figyelmen kívül hagyni. Van, ami nagyobb, mint te. Hatással van rád, és nem tudsz ellene mit tenni. Akaratlanul is magad mögé hajítod a lakatot, kinyitod a szíved, mit sem törődve azzal, hogy mit kockáztatsz, hogy talán ez is egy a többi közül."

Nem a távolság tesz tönkre egy kapcsolatot, hanem a kétségek.

Kedves Tavasz...

IDÉZETEK

Nézzetek be! Egy ismerősöm oldala, most indította :)

A múltat csak úgy lehet eltemetni magunkban, ha valami sokkal jobbat ölelünk magunkhoz.

‎Minden szem másképp sír, minden kéz másképp ír, minden levél lehullik, Egyszer minden elmúlik. Minden szív másképp fáj, máshogy szól minden száj, minden élet mást remél, Minden lélek máshogy fél, Minden hegy másképp áll, minden madár másképp száll, minden perc eltűnik, Egyszer minden megszűnik.

Nem akarom azon kapni magam, hogy elsétálsz mellettem, mintha soha nem is ismertél volna. Nem akarom, hogy ez megtörténjen. Megijeszt a gondolat, hogy egy nap már semmit sem fogok jelenteni neked. 

Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet, elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat.

"Örülj, ha legalább egy percig tartott, még hálásabb lehetsz, ha tovább. Másnak lehet, hogy életében nincs ilyen varázslatban része. Olyanban, amikor meglátod, ő meglát, a világ meg megáll. Adj hálát, ha a tiédben legalább volt ilyen. Lehet, hogy csak pár percig tartott, lehet, hogy pár óráig, de volt. Meríts belőle erőt, és érezd, hogy szerencsés vagy, mert láttad, hogy mi az, hogy csoda, meg Sors, mi az, hogy valakiknek találkozniuk kell."

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Arra vágysz, hogy más legyél, közben meg már rég különleges vagy. Olyan, amiből nincs még egy. Olyan, ami szebbé teszi a világot. Nem kellenek maszkok, nem kell másnak mutatnod magad, csak azt rakd le az asztalra, ami te vagy.

A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhat a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. (...) Hogy az ember néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.

Tudd, hogy mire vágysz, higgy benne mélyen, és ne hagyd, hogy bárki összetörje azt, amiben hiszel. Ha mégsem menne, pofozd fel magad szépen, mert az élet nem annyi, hogy elfogadod a kevesebbet. Tudd, és ha tudod belül, ha bízol benne, jönni fog. Minden ott van előtted, ott hever a lábaid előtt, de csak akkor tud jönni, ha felkészültél rá. Ha elfogadtad, hogy megérdemled. Semmire sem vágysz véletlenül. Ha érzed, hogy kell, és tudod, hogy mi, meg fogod kapni. Lehet, hogy nem rögtön, sőt, várnod kell rá, de jönni fog, hiszen semmi sem fordul meg ok nélkül az agyadban csak úgy... de ha egy percig kételkedsz, akkor ne is várd a legjobbat. Ha te magad sem hiszed el, hogy van olyan, hogyan is jöhetne?

Csak azért kell összetörnünk, hogy minden darabunkat megismerjük. Azt is, amiről eddig nem is tudtunk, azt, ami ott volt mélyen, legbelül, és talán soha nem került volna felszínre, ha nem szakad darabjaira.

Bocsánatot kérni, vagy megbocsátani. Változni, vagy változtatni. Elengedni, vagy magunkhoz ölelni. Barátságot, vagy szerelmet választani. A döntés mindig nehéz. Tagadni az érzéseket lehet, de nem éri meg. Próbálkozni, élni, szeretni és elengedni kel azt, aminek mennie kell. Talán ennyi az élet titka.

Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.

A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.

A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket.

Ha valaki elment, ne hívd többé vissza, a megsárgult emlék nem lesz többé tiszta. Ha valaki elment, és el tudott menni, nehezen akarva, de el kell feledni.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.