...és aztán eljött az a nap is, hogy nem számoltam tovább a pofonokat. Nem volt értelme. Csak néztem előre kábán, és azt vettem észre, hogy már meg sem rebben a szemem. És esküszöm nevettem akkor, pont úgy, mint mikor végre szakadni kezd az eső, és egyáltalán nem bánom, mert úgyis vizes leszek. Aki él, annak úgyis fájni fog, és azon a ponton már nem érdekelt, a sok szöveg, a tanulságról, a sorsról, arról, hogy ennek a jövőben meg lesz a haszna. Egyszerűen csak engedtem, hogy történjen, ahogy történni akar.