Köszönöm a 40.000 látogatót!:)
Imádlak titeket!:)♥
'Soha ne fordíts hátat az érzelmeidnek. Ha szereted, valld be! Az elején nem tudod még értékelni és felfogni, mit veszíthetsz, erre hónapokkal később döbbensz csak rá. Szóval tedd fel magadnak a kérdést: 'Megéri elveszíteni, félredobni azt akit szeretek?' Lehet, hogy rengeteg akadály áll a boldogság útjába, és egyszerűbb elnyomni az érzéseket, de az elnyomás alatt ott vannak, és rengetegszer elő fognak törni. Okosabb döntés hátat fordítani, mint egy picit harcolni valamiért, ami boldoggá tehet később? Soha ne hagyd veszni a szerelmet! Az utolsó percig megéri küzdeni. Mert második esély mindig van. A kérdés: 'Élsz-e vele vagy tovább szenvedsz és okozol szenvedést annak, aki a lelkét is kitenné érted...'
Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”
'Pedig pont ez a lényeg. Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él, mégis magával hoz egy másik világot. Akivel máshogy látsz, máshogy éled meg a mindennapokat. Akivel szebbek lesznek az álmos reggelek és még szebbek az éjszakák. Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek. Aki ott tud hagyni a szívedben valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha nincs melletted.'
,,Volt egy pólóm, aminek pont olyan illata volt, mint neki, és minden éjjel azzal aludtam. Amíg egy nap kezdett olyan illata lenni, mint nekem. Az összes mosóport kipróbáltam, hogy rátaláljak arra az illatra, ami az övé volt. De nem sikerült, mert... mert eltűnt és néha tesztelem magam, hogy vajon képes vagyok-e még érezni azt az illatot. Néha úgy érzem igen, de egyre nehezebb és nehezebb."
Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!
A legrosszabb érzés a világon az, amikor egyszerre szeretsz és utálsz valakit. És nehéz csak nézni, ahogy a dolgok megváltoznak, miközben te csak annyit akartál, hogy a régiek maradjanak. Vicces, de butaság is, hogyan akarsz egyszerre mindent és semmit. Őrültség, amikor el akarod engedni, de még mindig kitartasz mellette, és amikor pedig tovább akarsz lépni, de ott maradsz, ahol elkezdted. Amikor az érzések jönnek és mennek és nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Amikor annyi mondanivalód van, de nem tudod, hol kezd el. Amikor annyira akarod őt az életedben, de csak annyit tehetsz, hogy egyre messzebbre és messzebbre lököd magadtól. Nehéz visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most, és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesznek ugyanolyanok, mint akkor. Azt mondogatod magadnak, hogy nem éri meg, de ha tényleg nem számítana, akkor nem töltenél annyi időt azzal, hogy ezen gondolkodsz.
"Mindenkinek eljön az életébe az a pillanat amikor dönteni kell arról hogy mit is választ..Szórakozni akar és a legvégéről akarja elkezdeni, vagy akar valaki lenni egyetlen személy szemébe és boldog akar lenni örökre még ha a legelejéről kell elkezdeni és szenvedni. Érdemes felmérni a boldogság státuszát, valamint azokat a pillanatokat amik csak úgy elillannak de szívünkben örökre megmaradnak, de nézz szembe a valósággal és a fájdalommal ami gyötör és kezdj új életet ha nincs más lehetőség.. De a sors a Te kezedben van.:)"
Elegem van a világból, a holnapból, a mából,
elegem van az emberekből, magamból és másból,
Elég volt a sok rosszból, a fájó érzésekből,
elegem a megválaszolatlan kérdésekből.
Utálom a magam körül lévő sok gyűlölködő arcot,Elegem van most már feladom a harcot.
Mert győzött a bánat és ledőltek a falak,
Én, pedig csak némán állok az akasztófa alatt!
- hiányzik?
- nem tudom.
- ezt nem lehet nem tudni.
- pedig nem olyan egyszerű. amikor olyan helyen vagyok, ahol régen együtt voltunk vagy elsétálok a bolt mellett, ahová együtt jártunk vásárolni vagy ha meghallgatok egy zenét, amit még ő mutatott, a gyomrom rögvest görcsbe rándul. eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng, amikor megcsókolt. ilyenkor hiányzik. de, ha arra gondolok, hogy mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba, ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok: jobb ez így. szóval nem tudom. nagyon nehéz.- és mi történik, ha meglátod?
- tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmiképp se tudjon ártani nekem. de, amikor meglátom az addig felhúzott védőfal összedől. onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel és a 'mi lenne, ha' kérdések sorozata.
- akkor ne mond, hogy nem tudod eldönteni, hogy hiányzik-e.
- igazad van, hiányzik. minden mozdulata, a szavai, az érintései. de legfőképp az a tudat, hogy amikor ő velem volt, érdemes volt felkelnem..