Az igazságot keresni, a szépséget szeretni, a jót akarni és a legjobbat tenni - ez az, amire hivatott az ember.

 

Egyetlen módon gyógyíthatod meg az életed. Ha magadba merülsz, és önmagadat gyógyítod meg. Békét kötsz magadban minden múltbeli eseménnyel, traumával, félelemmel, bánattal. Az életed benned zajlik. És ennek a legfélelmetesebb része, hogy neked kell önmagadba nézned, nem teheti meg más helyetted.

Elkapod az öklét, és úgy lenyomod, hogy soha többet nem jön vissza. Aztán meg majd kapsz újat. Újabb pofonokat. De amíg van erőd, és miért ne lenne, felveszed vele a kesztyűt, és igenis harcolsz. Ugyanis van, hogy nem az Élet üt, hanem te saját magadat, az Élet meg csak segíteni akar. A kezét nyújtja, te meg azt hiszed, bántani akar. 

 

Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni.

A múlton már nem tudunk változtatni. A jövő még homályos előttünk. De a jelen, a mai nap bölcs kihasználása ránk van bízva.

Ha az álmok gyökeret vernek a szívünkben, és alkotó módon használjuk környezetünk tárgyait, minden lehetséges.

Magadból kell magadnak adnod, motivációt csiholnod, olyan igazán megedzettet, ami aztán tűzön-vízen átvisz. Hiszen csak te vagy magadnak. Mindenki más ideiglenes átutazó. Ki rövidebb, ki hosszabb ideig marad az életedben, de nem kötheted a boldogságodat és a képességeidet másokhoz. Önmagadnak kell lenned minden körülmény között, és talán pont ez a legnehezebb. Egyensúlyban lenni minden életkörülményben önmagaddal.

Minél mélyebbre kerülsz, annál jobban értékeled majd a magasat. Minél jobban fázol, annál jobban fog esni a melegség. Csak az tudja igazán értékelni a jót, aki a rossznak minden skáláját végigénekelte. Érezd át a negatívot, értékeld, fürödj meg benne. És ha minden porcikád érzi már, ha a csontodig hatolt, akkor vagy felkészülve újra a napfényre, akkor nem fogja égetni a bőröd. Bármilyen forró is lesz, sütkérezni fogsz benne. 

Gyönyörű nő: 3 évesen: Amikor tükörbe néz egy királynőt lát. 8 évesen: Amikor tükörbe néz Hamupipőkét látja. 15 évesen: Amikor tükörbe néz egy rémséget lát (Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!). 20 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt,hogy attól még kimegy az utcára. 30 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, szóval így megy ki az utcára. 40 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - ám azt mondja, "de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára. 50 évesen: Amikor tükörbe néz 'saját magát' látja és oda megy ahova akar. 60 évesen: Tükörbe néz és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot. 70 évesen: Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát és élvezi az életet. 80 évesen: Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt. Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot...

A tested az, ami szexivé tesz. A mosolyod az, ami csinossá. De a személyiséged tesz téged gyönyörűvé.

Örülj, ha összetörtél. Másabb leszel, erősebb, jobb, tudatosabb. Ismerni fogod a gyengéidet, és tudni fogsz arról, amiről nem is gondoltad volna, hogy benned van. Megváltoztat – minden egyes pofon, minden szakítás, minden összetörés kihozza belőled az oroszlánt, azt a fajtát, aki időről időre megfogadja, hogy most más lesz – idővel talán tényleg. De minden darabokra hullásnál ott a remény, hogy innentől minden megjavul, működni fog, mert van hozzá erőd. Valójában akkor van a legtöbb erőd, amikor darabokban vagy, hiszen onnan nincs vesztenivalód. Akkor még tökéletesen érzed, hogy milyen padlón lenni, így már nem is olyan félelmetes – úgyhogy lehetsz bátor. A padló azzá is tesz.

1373.

Akivel kell tudnod bánni, tudsz is majd. Akinek kell tudnia kezelni téged, tud is majd. Az összes többi csak játszma. Szükségtelen, kiábrándító, erőltetett, időt pocsékoló drámázás, amire igazából szükséged sincs. De amíg nem csinálod, amíg nem vagy benne nem tudhatod, hogy működik-e. Hogy miben más az, akiről azt hinnéd, olyan mint a többi. És szép lassan megtanulod elvárások nélkül kezelni a kapcsolataidat. Nem ragaszkodni, nem akarni megérteni, hagyni érni, vagy csak magára, elengedni, mert minek is fárasztanád magad valamivel, amit az idő bárhogy alakíthat.

1372.

Igen. Nehéz. Rohadtul nehéz, de megéri. Megéri minden egyes könny, minden fájdalom, az, amikor térdre rogyva zokogsz, mert úgy érzed, már nem megy tovább. Mindig megy. Mindig van tovább, leginkább akkor, amikor nem hinnéd. Csak menj. Ne csalj, gyakorolj, lépkedj megállás nélkül, de soha ne add fel. Túl könnyű lenne, és igen.. Az nem is élet, amit feladsz. Az valami, amit kaptál, de nem éltél vele – és az tudod luxus.

Ami nehéz, valójában az visz előre. Abba kell kapaszkodni, végül felállni, és nem a földre huppanva kétségbeesett szemekkel bámulni, hogy ezt te akkor sem bírod ki. Miért ne bírnád. Zokoghatsz összekuporodva az utcán, már akkor tudod magadban legbelül, hogy ezen is túlteszed magad. Összekapod a szilánkokat, meg hasonlók. Felépíted azt, ami eltört, összetört, darabjaira hullott, és valami sokkal jobbat varázsolsz belőle – mert képes vagy rá. Idővel ismerni fogod minden egyes porcikádat. Onnantól lesz izgalmas a játék, hiszen új időszámítás veszi kezdetét: egy olyan, ahol mindenből sitty-sutty felépíted magad egyszerűen csak azért, mert tudod, hogy minek hol a helye.

Felejtsd el az összes okot amiért nem fog sikerülni, és higgy abban az egyben amiért fog.

'Minden lánynak üzenem,aki azt gondolja magáról,hogy csúnya mert nem vékony,hogy gyönyörűek vagytok..csak a társadalom csúnya!' 

/Marilyn Monroe/

Arra vágysz, hogy más legyél, közben meg már rég különleges vagy. Olyan, amiből nincs még egy. Olyan, ami szebbé teszi a világot. Nem kellenek maszkok, nem kell másnak mutatnod magad, csak azt rakd le az asztalra, ami te vagy.

Tudd, hogy mire vágysz, higgy benne mélyen, és ne hagyd, hogy bárki összetörje azt, amiben hiszel. Ha mégsem menne, pofozd fel magad szépen, mert az élet nem annyi, hogy elfogadod a kevesebbet. Tudd, és ha tudod belül, ha bízol benne, jönni fog. Minden ott van előtted, ott hever a lábaid előtt, de csak akkor tud jönni, ha felkészültél rá. Ha elfogadtad, hogy megérdemled. Semmire sem vágysz véletlenül. Ha érzed, hogy kell, és tudod, hogy mi, meg fogod kapni. Lehet, hogy nem rögtön, sőt, várnod kell rá, de jönni fog, hiszen semmi sem fordul meg ok nélkül az agyadban csak úgy... de ha egy percig kételkedsz, akkor ne is várd a legjobbat. Ha te magad sem hiszed el, hogy van olyan, hogyan is jöhetne?

Most még nem érted, de majd mikor ott lesz, amikor ott áll majd előtted, vagy épp a karjaiban tart fogsz rájönni, hogy miért nem működött addig senki mással. Hogy miért nem csókolt meg, hogy miért nem akart téged, hogy miért nem adott esélyt, hogy miért nem szeretett. Abban a pillanatban világossá válik, és megérted, hogy csak azt kaphatod meg, ami a tiéd, de azt aztán 100%-osan odarakja eléd az Élet. Talán észre sem veszed, betoppan, és egyik pillanatról a másikra válik az életed részévé. Már nem is érted, hogy hogyan élhettél eddig nélküle. Csak azt tudod, semmit sem adnak könnyedén. Semmit. Egy ölelés, egy csók bárhonnan érkezhet, de érezni fogod, ha semmi közöd hozzá. Viszont abban a pillanatban, hogy ott lesz ő, tudni fogod, hogy belepasszol az életedbe. Tökéletesen és hibátlanul. Maradéktalanul és pont nem fogod bánni az időt, amíg nem volt. Sőt. Értékelni fogod, hogy most már van. 

Nem csak azért vagy itt, hogy helyet foglalj, vagy hogy egy háttérszereplő legyél valaki életének a filmjében. Gondold végig: semmi nem lenne ugyanilyen, ha nem léteznél. Az összes hely, ahol voltál és az összes ember, akivel valaha beszéltél, más lenne nélküled. Mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, és hatással vannak ránk a döntések és még mások létezése is.