Nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni. Aki kell, az az erejével és a gyengeségeivel együtt kell. A lélegzetvételével akarok összeolvadni. Az örökkévalóságig. Hogy többé ne engedjen el. Ez a nyugalom érzése. Teljességre vágyom.

Vannak olyan ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.

Azt, amit akarunk, a vágyainkat, sokszor mélyen elrejtjük magunkban. Annyira kedves és különleges, hogy félünk nyíltan megmutatni. Az a mi kis titkunk, és így semmi sem árthat neki. De néha fel kell tárnunk a titkainkat, és el kell kezdenünk élni.

Saját magam vagyok a legnagyobb akadály a legnagyobb vágyam teljesülése útjában.

'Az ember mindig arra vágyik a legjobban, ami távolodik tőle...'

Vágytál, hogy szívből szeress, és szívből szeressenek. Vágytál rá, hívtad, kerested. Ott volt minden ébredésedben, minden elszenderedésben, minden napodban, minden pillanatodban. Álmodban. És most itt áll előtted. A valóságban.

Amit bennem ébresztesz az határozottság, erő, gyengédség és hatalmas vágy, hogy átöleljelek. Ha megkérdeznéd, vajon miért is szeretlek, válaszolni nem tudnék neked.  Ha megkérdeznéd, vajon miért is jó veled, azt mondanám, mert szeretlek. Szeretem, ahogy vigyázol rám, szeretem, mikor beszélsz hozzám. Szeretem, hogy itt vagy kedvesem. Szeretem, mikor megsimogatsz.  A haragot és a mosolyokat. Szeretek mindent, mindent, ami te vagy.