Érezted valaha ezt az érzést? A magányt olyan emberek láttán, akik boldogok együtt. Amikor te teljesen egyedül vagy... mikor mész az utcán... kocsiban utazol... vagy hajóra szállsz. Egyedül, bárhol is vagy. Sokszor gondolok arra, hogy ez a világ milyen magányos és szomorú.

Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.

Ha valódi érzelmeid vannak valaki iránt, nem taszíthatod le őket egy mély, sötét verembe, reménykedve, hogy elmúlnak. Együtt kell élned velük.

Akkor érzem szeretve magam, ha a másik társaságában igazán szabadnak érzem magam, szabadabbnak, mint ha egyedül vagyok.

Nélküle nem vagy más, csak puszta várakozás. Mert miatta gyorsabban élsz, erősebben élsz. Megrészegülsz, függésbe kerülsz az érzéstől, hogy kiegészítitek egymást. Mert a lelked mélyén mindig erre vágytál: a vérátömlesztésre, a szívátömlesztésre.

Kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körül jó barátok, és nem nevettetnének meg.. de akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy ugyan minden jó és minden szép, mégis ez a kellemes érzés párosul valami furcsa hiányérzettel. 

...és ha egy férfi különleges, azt hamarabb megérzed, mint gondolnád. Ösztönösen felismered, és biztos vagy benne, hogy bármi történik, soha többé nem jön még egy, aki hozzá fogható.

Amikor önmagad előtt is titkolsz egy érzést, elrejtve elméd leghátsó zugába, akkor tudhatod, hogy az érzés valójában erősebb nálad.

Szeretnék ragyogni, megint. Úgy, ahogy más ragyogtat, úgy, amire egyedül nem vagyok képes. Vágyom rá. Tényleg. Szeretni, ölelni, érezni, tudni, hogy szeret. Nagyon. Közben meg nem. Menekülnék, harcolnék ellene, kihagynám, átlépném, elengedném, mert félek, csak mindent elront. Közben meg tudom, hogy aki szeret, csak jót akar. Inkább többé tesz, erősebbé, színesebbé, boldogabbá, ragyogóbbá, és tudod mit? Legyőzhetetlenné.

Nem az, hogy mit érzek irántad; Hanem az, hogy mit nem érzek más iránt, de irántad igen.

Ma nem találom azt, amivel jót tehetnék neked... Lehet, hogy néha ezt érzed. De miért "valamivel" akarsz jót tenni? Hiszen lehetnek napok, amikor semmire, ám mégis, mindenre szükségem van. Semmit nem kérek, mégis, mindent várok. És lehet, hogy te nem találsz. "Valamit" . Amivel jót tehetnél. De én megtalálom. A mindent. "Amivel" jót tehetsz. Téged.

Ha nem érzem azt, amit régen, csak bele kell néznem a szemébe és ott van.

Minél fontosabb egy érzelem, annál nehezebb kifejezni.

Ha elesel, én ott leszek.

                                 -Padló.

A legrémisztőbb mégis az, amit én érzek: hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg, amikor pedig nem velem beszélgetsz, megszakad. Amikor úgy érzem, hogy Te is ugyanannyira szeretsz, mint én Téged, akkor legszívesebben magamhoz ölelnélek és soha nem engednélek el! Néha elegem van az egészből, de ilyenkor meglátlak,odajössz és egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. 

Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent.