Annak, hogy túltegyem magam rajtad, nem az a módja, hogy összejövök valakivel, vagy ha úgy teszek, mintha nem is lettél volna. Mi ketten szerettük egymást, és aztán összetörted a szívem. Mindent megtettem, hogy ne kelljen szembenéznem ezzel a ténnyel. Egy nap meg fogok csókolni valakit. És ha megteszem, az magamért lesz.

Örülj, ha összetörtél. Másabb leszel, erősebb, jobb, tudatosabb. Ismerni fogod a gyengéidet, és tudni fogsz arról, amiről nem is gondoltad volna, hogy benned van. Megváltoztat – minden egyes pofon, minden szakítás, minden összetörés kihozza belőled az oroszlánt, azt a fajtát, aki időről időre megfogadja, hogy most más lesz – idővel talán tényleg. De minden darabokra hullásnál ott a remény, hogy innentől minden megjavul, működni fog, mert van hozzá erőd. Valójában akkor van a legtöbb erőd, amikor darabokban vagy, hiszen onnan nincs vesztenivalód. Akkor még tökéletesen érzed, hogy milyen padlón lenni, így már nem is olyan félelmetes – úgyhogy lehetsz bátor. A padló azzá is tesz.