Kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körül jó barátok, és nem nevettetnének meg.. de akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy ugyan minden jó és minden szép, mégis ez a kellemes érzés párosul valami furcsa hiányérzettel. 

Nézem, ahogy a barátaim sorjában tovább lépnek. És ez olyan, mintha én itt ragadtam volna, egy helyben állva.

Köszönet azoknak a "barátoknak", akik cserben hagytak. Megtanították, mi az a barátság. Köszönet azoknak az embereknek, akik átvertek. Megtanították, mi az a bizalom. Köszönet azoknak, akik rabolták az időmet. Megtanították nekem, milyen értékes. Köszönet minden egyes embernek, akik valaha fájdalmat okoztak nekem. Megtanítottak értékelni az életet.Megtanították nekem, hogy milyen értékes egyetlen perc boldogság is!

"Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél, tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által művelted mindezt. S talán épp ez a barátság lényege."

Ha lenne egy barátod, akiről tudnád, hogy nem fogod többé látni, mit mondanál neki? Ha tehetnél egy utolsó dolgot egy olyan embernek, akit szeretsz, mi lenne az? Mondd ki! Tedd meg! Ne habozz! Semmi sem tart örökké.