"Most már elmondhatod, hogy olyan virág a szerelem, ami egy illatot mindig itt felejt, akkor is, ha örökre elhagyott."

Azt mondtam, hogy megbocsátok neked, de ez az a fajta megbocsátás volt, amit az ember akkor ajándékoz valakinek, ha tudja, soha többé nem látja. (…) A szerelem néha meghal, néha pedig agyonverik.

Ha vége van, akkor egyszerűen szólj, hogy vége, és kész. Vagy hogy most már el akarsz menni. Nem kell az ajtót bevágnod magad után. Csöndesen is becsukhatod.

Annak, hogy túltegyem magam rajtad, nem az a módja, hogy összejövök valakivel, vagy ha úgy teszek, mintha nem is lettél volna. Mi ketten szerettük egymást, és aztán összetörted a szívem. Mindent megtettem, hogy ne kelljen szembenéznem ezzel a ténnyel. Egy nap meg fogok csókolni valakit. És ha megteszem, az magamért lesz.

Ez nem vers, hogy csak úgy véget érjen

Ne aggódj, hiányozni fogsz neki. Ő elcseszte és te semmiképpen nem csináltál semmit rosszul. Ő hibázott. Nem volt elég okos. Ha okos lett volna, rájött volna, minek mondott búcsút. De nem volt az, és most elment. Ne hívd fel azzal, hogy hiányzik. Még csak azért se hívd fel, hogy halld a hangját és, hogy utána letedd. Ne tedd ezt. Nem ő hiányzik neked, hanem az, ami régen volt. Most már vársz valakit, aki bebizonyítja neked, hogy nincs rá szükséged. Ígérem, ez a valaki itt van egyből, de először el kell engedned őt és a hülyeségét. Egy nap vissza fog térni, ő lesz az, aki felhív, hogy elmondja, minden este hiányoztál neki. Meg fogja kérdezni a barátait, ha még mindig érdeklődsz iránta. Most rajtad a sor, hogy azt mondd; 'Bazd meg, a tiéd voltam és te mindent összekavartál.' Most pedig keress mindig okokat arra, hogy boldog legyél nélküle. Ne üzenj neki, ne írj hozzászólást neki, ne beszélj vele a folyosón. Csak mosolyogj rá és emlékeztesd arra, hogy egy tökéletes lányt engedett el.