Pákolitz István - Nem múlik el a szerelem 

Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó,
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság. 

Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számontartó,
Mindenben betegséget szimatoló
Mindig virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés. 

Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép
Tiltakozás
A halványuló pipacs hullása
Ellen,
A ráncokban megbúvó nagy törvény
Ellen,
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben. 

Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség
Ellen,
A kemény koporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd,
A választ nem adó
Néma temető ellen. 

Nem múlik el a szerelem.

Most még ne mondj semmit, majd akkor ha megjöttél.
Most még ne mondj semmit, csak akkor ha döntöttél.
Még ne mondj semmit, addig míg nem érted, mit tettél.
Ne mondj semmit még, mert nem vagy, nem jöttél.
Most még nem létezünk, csak játszunk, csak játszunk, hogy élünk.
Mert ez nem az amit akartunk, mert amit akartunk attól félünk.
Most még ne add nekem, mit mástól elvettél,
Most még ne mondd, már akkor, már akkor szerettél.
Most még ne mondj semmit, majd találunk szavakat,
melyekből élet fakad, melyek vége nem a pokolba szakad,
majd ha megszültük egymást, nagy vajúdás után,
akkor mondd, nem késtünk le semmit, amit az élet tőlünk kíván.
Most még legyünk csendben, hisz fut az út alattunk,
rohanó fák takarnak roncsokat, mit látni nem akartunk,
lerombolt vágyak mellettünk, melyek közt lelkek bolyonganak,
akik közt megszűnt a kapcsolat, csak látszat az, mi megmaradt.
Most még próbálj szállni, ne légy vergődő madár,
légy te a vándor, ki végül hazatalál,
de én had mondjam azt, szeretlek, s ezért én elmegyek, hogy ne bántsalak,
ne legyen több bűn, mert szeretni így nem lehet.
Ha majd átléped a lét küszöbét, ha majd fájni kezd a nincs többé
értelmet kap mi volt a volt, s mi volt miért.
Egyet meg tudsz majd biztosan, lesz egy üzenet:
Volt valaki, ki téged mindennél jobban szeretett.
Elmegyek ne bántsalak többé, elmegyek, mert szeretlek.
Szeretlek, örökké. 

Pál Zoltán - Mondj igent 

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
S átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
hogy megsimogathassam a lelkedet?

Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát, ha kell elfogadni,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?

Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárvány sugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, és bárki mást?

Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál...
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

Kosztolányi Dezső- Akarsz-e játszani? 

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Lajtai Gábor: Kevés 

Kevés az út
de járni kell
Kevés a fény
de látni kell
Kevés a hang
de szólni kell
Kevés a perc
de várni kell
Kevés a szent
de hinni kell
Kevés a könny
de sírni kell
Kevés a cél
de menni kell
Kevés a sok
de ennyi kell.