Ti ketten összefuttok, akár az interneten vagy barátokon keresztül vagy az iskolában. Flörtölni kezd veled, amikor először beszéltek és te is vele, mert naiv vagy, hogy észrevedd a mosolya mögött a hazugságokat. Először ír neked, te csak mosolyogsz hülyén. Azt hiszed, hogy érdekled őt. Csipkelődve beszélgettek, célozgattok, megismeritek egymást. Aztán már megszokássá válik. Minden reggel a 'jó reggelt (:' üzenetek. Látni akarod de Ő mindig azt mondja nem ér rá.Néha több akar lenni mint a barátod, de mégsem áll készen rá. Vársz rá, mert elhiszed hogy egyszer majd eljön a ti időtök. DE van egy pont, ahonnan az üzenetek, beszélgetések ritkulnak.. Már nem igazán ír neked reggelente, és ha ír is érzéstelenül. Már nem akar találkozni veled, a beszélgetések kezdik értelmüket veszteni. Felesleges küzdelem. Mégis mindennap írni akarsz neki. Féltékeny leszel, amikor látod hogy, mással van. Észreveszed, hogy egy másikkal lánnyal beszél. Ugyanaz a mosoly, ugyanaz a nevetés, testbeszéd, flört. És akkor bekattan: soha nem kellettél neki. Egyre inkább fájni kezd, hogy egy senki voltál. A pillanatok, amikor elmentek egymás mellett mintha semmi sem történt volna. Mintha nem is ismernétek egymást. Eltűntek a lepkék, helyette ott az érzés, hogy nem vagy elég jó.. Ez a legrosszabb tudat, hogy ő volt neked minden; az első gondolatod reggel és az utolsó elalvás előtt, a személy akiről mindig álmodoztál, és ennek a személynek TE nem jelentettél semmit.
