Kosztolányi Dezső- Akarsz-e játszani? 

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”

Mark Twain

Amíg rendszeresen ittam, mindenre vissza tudtam emlékezni, akár megtörtént, akár nem. 

A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye. 

Leszokni a cigarettáról a világ legkönnyebb dolga. Én csak tudom, legalább ezerszer megcsináltam már. 

A valódi bölcseknek két fajtája van. Az egyik öngyilkos lesz, a másik állandóan itallal bódítja szellemi képességeit. 

Óvakodj az orvosi könyvektől, belehalhatsz egy nyomdahibába. 

A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika. 

Ha felidézzük, hogy mindnyájan őrültek vagyunk, az összes rejtély eltűnik és az élet dolgai magyarázatot nyernek. 

A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni. De hideg kályhalapra sem. 

A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt. 

Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!

Biztos, hogy az egész életünket nem tudjuk egy nap alatt helyrehozni. Valami aprócska változtatást azonban ma is tehetünk.

Az egyik legijesztőbb felismerés az életben az, hogy magadat csak te tudod megmenteni.

Amikor egy falevél lehull a fáról, vajon úgy érzi-e, hogy legyőzte a hideg? A fa azt mondja a levélnek: "Ez az élet körforgása. Talán azt hiszed, hogy meghalsz, de valójában bennem élsz tovább. Neked köszönhetem, hogy élek, hiszen általad lélegeztem. Azt is neked köszönhetem, hogy szerettek, mert árnyékot tudtam adni a fáradt vándornak. A te nedved az én nedvem: mi egyek vagyunk."

Az élet nem követeli meg tőlünk, hogy a legjobbak legyünk - csak azt, hogy próbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból.

 

Egyetlen módon gyógyíthatod meg az életed. Ha magadba merülsz, és önmagadat gyógyítod meg. Békét kötsz magadban minden múltbeli eseménnyel, traumával, félelemmel, bánattal. Az életed benned zajlik. És ennek a legfélelmetesebb része, hogy neked kell önmagadba nézned, nem teheti meg más helyetted.

Nem tudhatod igazán, hogy ki vagy, ha túl sok időt töltesz a hegy tetején.  Néha le kell hoznia az Életnek onnan, hogy lásd, ki is vagy valójában.

Elkapod az öklét, és úgy lenyomod, hogy soha többet nem jön vissza. Aztán meg majd kapsz újat. Újabb pofonokat. De amíg van erőd, és miért ne lenne, felveszed vele a kesztyűt, és igenis harcolsz. Ugyanis van, hogy nem az Élet üt, hanem te saját magadat, az Élet meg csak segíteni akar. A kezét nyújtja, te meg azt hiszed, bántani akar. 

Egy nap 86.400 másodpercből áll, melyből mindegyik számtalan opciót, lehetőséget és döntést tartogat.. de csak egy választható..

Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán... Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal... annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet.

Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.

Az életem egy film, amelynek nem túl jó a szereposztása és ráadásul a sztoriját sem értem.

Van egy lány, szíve érzékeny. Sokszor morcos, boldog, fáradt, vidám, néha nem találja a helyét a világban, sokszor szomorú, és néha pesszimista, sokszor hiányzik neki valaki, van amikor összetörik a szívét. Sokszor elbotlik, hibázik, de mindig tovább lép, hol segítséggel, hol egyedül. Hisz az életben, tele van reménnyel. Ő csak egy lány, egy hétköznapi átlagos ember, akinek szíve tele van érzelemmel.

Ha valaki be akar lépni az életedbe, lépjen be. Ha valaki ki akar lépni az életedből, lépjen ki. Azt ne engedd, hogy az ajtóban álljon. Útban van..

Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!

A fiatalok nem biztos, hogy egoisták, ugyanúgy, ahogy az öregek nem biztos, hogy bölcsek. A megértés és a felszínesség nem az évekhez tartozik, hanem ahhoz az úthoz, melyet mindegyikünk végigjár.

Életünk magától íródó könyv, amelyben mi regényhősök vagyunk, és nem mindig értjük, mit akar valójában a szerző.