Én hiszek benned. Annak ellenére, hogy minden második rezdüléseddel elbizonytalanítasz. Annak ellenére, hogy néha napján kutyába se veszel, én valamiért mégis hiszek benned, bennünk. Hiszem, szent meggyőződésem, hogy ha két embernek együtt kell lennie, hát nincs se szélvész se orkán vagy egy másik nő, aki ennek az útjába tudna állni. Lehet a legbutább szőke, a legcsintalanabb mosollyal, akkor sincs elég ereje hozzá, hogy két olyan ember közé álljon, akiknek már megvan a végzete. Én ebben hiszek. A szerelem fel nem fogható erejében és abban, hogy egy nap majd minden elem a helyére kerül.

A szerelmi bánat nem csak az, hogy elveszítünk valakit, akiről azt hittük, miénk volt, hanem elveszítjük önmagunkat is. Tartásunkat, nyugalmunkat, hitünket. Valószínűleg ezért nem enyhül a veszteség azzal, ha bebizonyosodik, hogy szerelmünk tárgya nem volt az, akinek hittük. A csalódás az, hogy magunk maradtunk.