Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Van egy lány, szíve érzékeny. Sokszor morcos, boldog, fáradt, vidám, néha nem találja a helyét a világban, sokszor szomorú, és néha pesszimista, sokszor hiányzik neki valaki, van amikor összetörik a szívét. Sokszor elbotlik, hibázik, de mindig tovább lép, hol segítséggel, hol egyedül. Hisz az életben, tele van reménnyel. Ő csak egy lány, egy hétköznapi átlagos ember, akinek szíve tele van érzelemmel.

A szerelem mindig veszélyes... amikor szeretsz, azt reméled, hogy mindent megnyersz, miközben a szerelem azzal a kockázattal jár, hogy mindent elveszíthetsz, és néha azt a kockázatot is vállalni kell, hogy kevésbé szeretnek, mint ahogy te szeretsz.

Hiszek a csodákban, mert látom őket, minden áldott nap. Varázslatot a mosolyokban, megvalósult lehetetleneket, körbevesznek, boldoggá tesznek, erősebbé, hisz megadják a reményt, hogy bizony ami egyszer volt, amit már átéltem, bármikor visszajöhet.

A remény ad erőt, hogy felkelj az ágyból az érettségi bál reggelén, ha még egy fiú sem hívott el. A remény csalja elő a lepkét a bábból, és az hajtja a lazacot árral szemben. Talán kicsik a melleid és vastag a szemüveged, de a remény nem nevet ki érte. A remény az örök cél, mely felé haladunk, és csak félelmeinket hagyjuk hátra. Álmainak talán sosem teljesülnek, de a remény ment meg attól, akik valaha voltunk.

Ha valódi érzelmeid vannak valaki iránt, nem taszíthatod le őket egy mély, sötét verembe, reménykedve, hogy elmúlnak. Együtt kell élned velük.

Valami olyasmi van ott, amit nem akartál, hogy ott legyen, de mégis ott van tüskeként a húsodban. Szenvedsz, és közben reménykedsz, hogy holnap már nem lesz ott. De emlékszel a tegnapodra? A tegnapod ugyanilyen volt, és a mára vártál (...). És ugyanígy jön majd el a többi holnap is.

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz!

Ha sírva üvölt benned a fájdalom, akkor is büszkén mondd azt, hogy vállalom! Ne tűnjön majd el örökre a remény,légy kitartó következetes kemény. Ember akkor is, ha vérzik a szíved, és akkor is, ha bánatos a lelked. Ha sírva üvölt benned a fájdalom, sohase jelentsd ki azt, hogy feladom!