A félelem arc nélküli, szavak nélküli, csak puszta elsöprő erejű érzésből áll. A megnyugvás ugyanilyen, csak ellenkező irányú.

Mindenki szeme előtt lebeg egy kép magáról, ami szempillantás alatt meginog. Magabiztosnak és egyedinek érezzük magunkat, de a következő pillanatban valaki rávilágít arra, hogy lecserélhetőek vagyunk. Az énképünk semmit nem ér, mert általában úgyis az számít, hogy mások milyennek látnak bennünket.

Tudod, miért akarlak? Nem tudtam, hogy elveszett voltam, míg te meg nem találtál. Nem tudtam, mi a magány, amíg az első éjszakát nem töltöttem nélküled az ágyamban. Te vagy az egyetlen, aki tökéletes az életemben. Rád vártam, amióta csak élek.

Azt, amit akarunk, a vágyainkat, sokszor mélyen elrejtjük magunkban. Annyira kedves és különleges, hogy félünk nyíltan megmutatni. Az a mi kis titkunk, és így semmi sem árthat neki. De néha fel kell tárnunk a titkainkat, és el kell kezdenünk élni.

A remény ad erőt, hogy felkelj az ágyból az érettségi bál reggelén, ha még egy fiú sem hívott el. A remény csalja elő a lepkét a bábból, és az hajtja a lazacot árral szemben. Talán kicsik a melleid és vastag a szemüveged, de a remény nem nevet ki érte. A remény az örök cél, mely felé haladunk, és csak félelmeinket hagyjuk hátra. Álmainak talán sosem teljesülnek, de a remény ment meg attól, akik valaha voltunk.

Beleszeretsz egyfajta tökéletességbe, abba, amiért rajongsz. Aztán egyre inkább ki akarod sajátítani, gyanakszol éjjel-nappal, attól félsz, hogy elveszíted. Ez meggyötör és féltékeny leszel. Kezded azt hinni, hogy tőle függsz, hogy nélküle meghalsz. Most már annyira gyűlölöd, amennyire szereted.

Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.

Amikor beleszeretünk valakibe, a hasonlóságát szeretjük, amikor pedig szeretjük, beleszeretünk a különbözőségébe.

Magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van: a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás, olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban, ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar... nem tévesztendő össze a veszéllyel. A veszély az valós, a félelem az rajtunk múlik.

Örülj, ha összetörtél. Másabb leszel, erősebb, jobb, tudatosabb. Ismerni fogod a gyengéidet, és tudni fogsz arról, amiről nem is gondoltad volna, hogy benned van. Megváltoztat – minden egyes pofon, minden szakítás, minden összetörés kihozza belőled az oroszlánt, azt a fajtát, aki időről időre megfogadja, hogy most más lesz – idővel talán tényleg. De minden darabokra hullásnál ott a remény, hogy innentől minden megjavul, működni fog, mert van hozzá erőd. Valójában akkor van a legtöbb erőd, amikor darabokban vagy, hiszen onnan nincs vesztenivalód. Akkor még tökéletesen érzed, hogy milyen padlón lenni, így már nem is olyan félelmetes – úgyhogy lehetsz bátor. A padló azzá is tesz.

Ha valódi érzelmeid vannak valaki iránt, nem taszíthatod le őket egy mély, sötét verembe, reménykedve, hogy elmúlnak. Együtt kell élned velük.

Mindig törődni fogok veled, még ha nem is leszünk együtt és ha mi messze, messze leszünk egymástól.

Vannak ilyen ritka pillanatok az életben - amikor a színek hirtelen színesebbek lesznek, minden felderül, tisztábban hallod a hangokat, jobban ízlik az étel, és mindig, minden egyes pillanatban ő jár a fejedben, közben pedig tudod, hogy a másik pontosan ugyanezt érzi irántad.

Van mikor az ember már olyan biztos abban, hogy mit is akar valójában, hogy inkább már bizonytalan..

Mindenki titkol valamit. vagy azért mert túl jó, vagy azért mert túl rossz. Vagy talán mert csak a titka az, ami teljesen az övé.

Egymáshoz se érünk, és mégis olyan mintha összesimulnánk.

Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.

Egyszer szeretni fogsz valakit, aki örökké a részed marad. 

A tanács az egy olyan dolog, amit akkor kérünk, amikor igazából már tudjuk a választ, de azt kívánjuk, hogy bár ne tudnánk.

- Téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak rólad?

- Nem. 

Pontosan emlékszem, hogy mit viselt, hogy milyen illata volt a hajának, és emlékszem mit éreztem, valahányszor meghallom azt a dalt.

Nem kell elveszítened magadból a lányt ahhoz, hogy nő lehess.

Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni, s szeretnék veled egy ágyban álmodni. Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat, s elmossa az összes bánatodat. Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat. Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ. Szeretném ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív mely megszakad. Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat. Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat. És végül Szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam hogy az életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb.

forrás: http://www.angyalka19.blogspot.hu/ 

Középiskola.

Azzá teszi az embereket, amiről azt mondták, hogy sosem lennének.

Amikor egy nő szeret egy férfit, akkor csak egyszerűen szereti, és az egyetlen ember, aki elcseszheti az egészet, az maga a férfi.

Képzeld el ezt. 10 év múlva beléd botlok az utcán. Oda köszönök neked, te pedig visszaköszönsz. Aztán megkérdezem, hogy milyen az életed. Te mesélsz a feleségedről és a gyerekeidről. És amikor ezt teszed, összetöröd vele a szívem. Nem azért, mert én esetleg nem akarnám, hogy boldog legyél. Az minden, amit szeretnék. Hanem azért, mert 10 éve... Én azt képzeltem el, hogy valaki más kérdezi meg, hogy milyen az életed, Te pedig rólam mesélsz.

Már sosem leszünk ennyire fiatalok, mint amennyire ma este vagyunk.

Rájöttem, hogy a hiányzol nem mindig azt jelenti, hogy vissza akarlak kapni. Van amikor csak annyit jelent, hogy eszembe jutottál, és remélem jól vagy.

Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még beszélni sem kell. Csak érezni, hogy nem vagy egyedül.

Nina kérésére:

Miért mondják: szerelmes? Azt kellene mondani: megszállott. Az ördög csak kivételesen száll meg valakit, általában nők háborítják meg az embert. Mindenki elveszti miattuk egy időre önmagát. A szép asszonynál nincs nagyobb boszorkány. A szerelem igazi neve: fogság.

Olvasni is próbáltam, de képtelenül kevés könyv bírt lekötni. Kifestettem a házat, hatalmas takarításokat csaptam, dühödten gondoztam a kertet, írni tanítottam a papagájodat, beszélni a kutyát, roskadtra dolgoztam magam, még a szabadidőmben is bűnözőket hajkurásztam, gyilkos szigorú kiképzőtáborban nyaraltam, lovagolni és latin táncórákra jártam, még egy rabszolgatartó tamagocsit is beszereztem, és azt boldogságban tartottam, míg meg nem halt, ám semmi, de semmi nem bírt pótolni téged.

Megpróbáltam élni, élni az életet, de nem tudtam, az élet győzött felettem, legyőzött, vesztettem. Talán nem vagyunk egymásra jó hatással, az élet és én.

Az emberek csalódást okoznak, ez rendben van, nagyjából számítok is rá. de, mi van, ha egy napon rájössz, hogy te vagy a kiábrándító?

Senki sem értheti a szerelmet, aki még nem tapasztalta annak őrületét. És senki sem értheti a szerelmi őrületet, nem számít hányszor tapasztalta.

Megígérem, hogy hűségesen szeretlek, mindenki másról lemondok, jó időkben és rossz időkben, betegségben és egészségben, bárhová vigyen is az élet. Védelmezlek, bízom benned és tisztellek. Megosztok veled örömöt és bánatot, szükség idején vigaszt nyújtok neked. Megígérem, hogy gyöngéden szeretlek, táplálom reményeidet és álmaidat, és biztonságban tartalak magam mellett. Minden, ami az enyém, mostantól a tiéd is. Neked adom a kezem, a szívem és a szerelmem e perctől, amíg csak élünk.

Saját magam vagyok a legnagyobb akadály a legnagyobb vágyam teljesülése útjában.

Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább.

A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

Tudom, mit érzel. Én is ezt gondoltam, hogy nincs olyan, aki engem szeretni tudna, nincs olyan, aki megérti mindazt, ami bennem zajlik, aki ugyanazokat a dolgokat csinálja, akit ugyanaz érdekel, aztán egyszer találkoztam Vele. És onnantól minden megváltozott, mert tudtam, hogy egymás mellett a helyünk. Mert ő én, én pedig ő, mi összetartozunk. Egyszer mindenki párjára talál. Eljön érted. Tudni fogod amikor megérkezik. 

A fájdalom színe fekete. S a fekete színnek nincsenek fokozatai.

Talán feleslegesen ragaszkodunk olyan emlékekhez, amit többé nem élhetünk át, csak imitálhatjuk, de azzal rontunk a helyzeten.

- A nők túlbecsülik a szép szavakat.

- És a férfiak gondoskodnak róla, hogy szavaikat a kelleténél komolyabban vegyék.

Akkor érzem szeretve magam, ha a másik társaságában igazán szabadnak érzem magam, szabadabbnak, mint ha egyedül vagyok.

A fiúk nem igazán ismerik a "hisztinyelvet". Pedig annyira egyszerű. Mindig pont az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kérem, ne hívjon, elvárom, hogy hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Ha azt mondom semmi bajom, egyértelmű, hogy nagyon is van baj. De ezt nem mindenki tudja. Így hiába ültem a babzsákfotelemben, a mobilomat szorongatva, nem szólalt meg.

A tökéletlenek kérik számon rajtad a tökéletességet. 

forrás: http://nilla-literature.blogspot.se/ 

1376.

Imádok belefeszülni az öleléseidbe, magamba szívni az illatod, karjaiddal betakarózni, érezni hogy mellettem vagy, becsukni a szemem és belefeledkezni a pillanatba, veled együtt venni a levegőt, érezni hogy biztonságban vagyok, hogy megszűnik körülöttem a világ, hogy nincs más, csak ketten létezünk.

1375.

Azóta, amióta megláttam a hibáidat, jobban szeretlek, mert tudom, hogy megmutattad magad nekem. A hibáid megismerése, engem boldoggá tesz, mert így remélhetem, hogy te is elfogadod az enyémeket. Ne próbáld levetkőzni őket, mert akkor tökéletes leszel és ki akar egy tökéletes emberrel együtt élni? Tökéletes kapcsolat, csak hibáink megismertetésével együtt alakulhat ki.

1374.

Egy pszichológus a teremben járkált, miközben stressz kezelést oktatott a közönségnek. Amikor felemelt egy poharat, mindenki a megszokott félig üres vagy félig teli kérdésre számított. Ehelyett mosolyogva azt kérdezte: Milyen nehéz ez a pohárvíz? A válaszok 2 dekagrammtól fél kilóig terjedtek. A pszichológus így válaszolt: A tényleges súly nem lényeges, attól függ, milyen hosszan tartom a kezemben: 

Ha csak egy percig tartom, könnyű.

Ha egy órán át tartom, megfájdul a karom.

Ha egy napig tartom, a karom elzsibbad és megbénul.

Egyik esetben sem változik a pohár víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz.

Majd így folytatta: Az életben a stressz és az aggodalom olyan, mint ez a pohár víz. Gondolj rájuk egy kis ideig, és semmi sem történik. Gondolj rájuk egy kicsit hosszabban, és elkezdenek fájni, és ha egész nap rájuk gondolsz, megbénulsz, képtelen leszel bármit is csinálni. Nagyon fontos, hogy tudd elengedni a gondjaidat! Este minél előbb tedd le minden terhedet, ne cipeld őket tovább az éjszakába.

NE FELEJTSD EL LETENNI A POHARAT!

forrás: http://angyalka19.blogspot.hu/

1373.

Akivel kell tudnod bánni, tudsz is majd. Akinek kell tudnia kezelni téged, tud is majd. Az összes többi csak játszma. Szükségtelen, kiábrándító, erőltetett, időt pocsékoló drámázás, amire igazából szükséged sincs. De amíg nem csinálod, amíg nem vagy benne nem tudhatod, hogy működik-e. Hogy miben más az, akiről azt hinnéd, olyan mint a többi. És szép lassan megtanulod elvárások nélkül kezelni a kapcsolataidat. Nem ragaszkodni, nem akarni megérteni, hagyni érni, vagy csak magára, elengedni, mert minek is fárasztanád magad valamivel, amit az idő bárhogy alakíthat.

1372.

Igen. Nehéz. Rohadtul nehéz, de megéri. Megéri minden egyes könny, minden fájdalom, az, amikor térdre rogyva zokogsz, mert úgy érzed, már nem megy tovább. Mindig megy. Mindig van tovább, leginkább akkor, amikor nem hinnéd. Csak menj. Ne csalj, gyakorolj, lépkedj megállás nélkül, de soha ne add fel. Túl könnyű lenne, és igen.. Az nem is élet, amit feladsz. Az valami, amit kaptál, de nem éltél vele – és az tudod luxus.