Utána kell menni annak amit soha nem lett volna szabad engedni!

~ Van úgy , hogy nem tudjuk mi köt minket egy emberhez.. csak azt , hogy jobb vele , mint nélküle. ♥

Egy nap majd, remélem visszanézel arra, amink volt, és megbánsz minden egyes kis dolgot, amit azért tettél, hogy vége legyen.

'Hunyd le a szemed egy éjszakára, engedd, hogy a zene a belsődig hatoljon. Hagyd hogy darabokra zúzzon, majd felépítsen újra, hogy más szemmel lásd a holnapot.'

'Én is átéltem ezt, és tudod mit? ...halálra rémültem. Mi lesz, ha megbánt? Mi lesz, ha elhagy? ...nem tudnám elviselni. Ezért rövidre zártam, nehogy megtörténjen. És mondjak valamit? Ez volt életem legnagyobb baklövése. Kockáztatni kell! Muszáj! Én nem tettem, és nézz rám! Boldogtalan vagyok. Árnyéka vagyok önmagamnak. Ez nem azt jelenti, hogy sosem fog megbántani, de azt garantálom, hogy bármennyire is fog fájni, soha semmi sem lesz fogható ahhoz a fájdalomhoz, amit a megbánás okoz. Hidd el, én megtapasztaltam mindkettőt! A fájdalom semmi a megbánáshoz képest, amit nap mint nap érzek! Ne menekülj el! Ne csináld!' 

Mondhat bárki bármit, ha nem érzed, és nem tapasztaltad, úgysem hiszed el.

Ha az ember zenész, és játszik is a hangszerén, úgy át tudja élni az emlékeket, mintha azok a közelmúlt eseményei lennének.

'Mikor visszaemlékezem, hogy milyen volt, próbálom tompítani a leírni kívánkozó szavakat, hogy legalább a látszata ne legyen meg, hogy még mindig felkavar.'

'Néha nyitva kell hagynunk az ajtót, és engedni, hogy besétáljanak rajta. Talán egy férfi, vele együtt a szerelem és a boldogság, talán egy jó hír, amitől napjaink máshogyan telnek, talán egy barát, aki visszaadja mindazt, amit eddig az évek eloroztak. ...csak ne felejtsük el nyitva hagyni az ajtót! Mind várunk valamire. Mindannyian álmodunk.'

'Elengedlek, azzal a szürke, semmilyen érzéssel, hogy valamikor a szívem közepén voltál, most pedig ott kuporogsz a legszélén, és már csak kapaszkodni sincs kedved.'