.. először saját magadban kell biztosnak lenned ahhoz, hogy másban is biztos tudj lenni.
A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.
Nehéz dolog elfogadni, hogy szükségünk van valakire. Elismerni, hogy egy másik személy létezése a boldogságunk egyik feltétele, hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez.
Boldogok voltak mind a ketten. Ebben a percben talált egymásra először a lelkük, levetve magáról minden földi árnyékot. Szemben álltak egymással, mint két kóválygó fénytábla, ugyanabban a síkban, ugyanazon szög alatt vetítve sugaraikat. S egyformán ragyogtak, egyiknek sem kellett szeme elé tennie a kezét, a kibírhatatlan fényesség miatt. Egymást ragyogták.
Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.
Csak rám kell hogy gondolj, szívből, melegen és nagyon, s ha akaratod ereje felemelkedik a vágyban, száll felém a messzeségből és érzéseink találkoznak a gondolatban, ez a legelválaszthatatlanabb találkozás és összetartozás.
Ha nem érzem azt, amit régen, csak bele kell néznem a szemébe és ott van.
Ez az ember, aki valaha annyira jól ismert, aki egyszer tudta a félelmeidet, a vágyaidat, az álmaidat, a múltadat, most keresztül sétál és egészen átnéz rajtad.
