Ami nehéz, valójában az visz előre. Abba kell kapaszkodni, végül felállni, és nem a földre huppanva kétségbeesett szemekkel bámulni, hogy ezt te akkor sem bírod ki. Miért ne bírnád. Zokoghatsz összekuporodva az utcán, már akkor tudod magadban legbelül, hogy ezen is túlteszed magad. Összekapod a szilánkokat, meg hasonlók. Felépíted azt, ami eltört, összetört, darabjaira hullott, és valami sokkal jobbat varázsolsz belőle – mert képes vagy rá. Idővel ismerni fogod minden egyes porcikádat. Onnantól lesz izgalmas a játék, hiszen új időszámítás veszi kezdetét: egy olyan, ahol mindenből sitty-sutty felépíted magad egyszerűen csak azért, mert tudod, hogy minek hol a helye.

Valahányszor magamra hagyott egy pillanatra, a magány lesben állt, éles karmait belém meresztette és amikor már majdnem megfulladtam, ő akkor toppant be és mentett meg engem. 

Mosolygó nézés, jól nevelt arc, mögötte fájjon, akármilyen harc.

Nélküle nem vagy más, csak puszta várakozás. Mert miatta gyorsabban élsz, erősebben élsz. Megrészegülsz, függésbe kerülsz az érzéstől, hogy kiegészítitek egymást. Mert a lelked mélyén mindig erre vágytál: a vérátömlesztésre, a szívátömlesztésre.

Kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körül jó barátok, és nem nevettetnének meg.. de akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy ugyan minden jó és minden szép, mégis ez a kellemes érzés párosul valami furcsa hiányérzettel. 

forrás: a képen

Az úriemberek kézikönyvéből: bánj úgy vele, mint a királynőddel, hogy úgy bánjon veled, mint a királyával.

Keresd azt, akivel a szex nem feladat, hanem játék. Akivel a probléma nem játék, hanem feladat, s akivel az élet egyszerre feladat és játék. S ha megtaláltad, ne engedd el semmilyen fellángolás, probléma, büszkeség vagy bolondság miatt.

Ti ketten összefuttok, akár az interneten vagy barátokon keresztül vagy az iskolában. Flörtölni kezd veled, amikor először beszéltek és te is vele, mert naiv vagy, hogy észrevedd a mosolya mögött a hazugságokat. Először ír neked, te csak mosolyogsz hülyén. Azt hiszed, hogy érdekled őt. Csipkelődve beszélgettek, célozgattok, megismeritek egymást. Aztán már megszokássá válik. Minden reggel a 'jó reggelt (:' üzenetek. Látni akarod de Ő mindig azt mondja nem ér rá.Néha több akar lenni mint a barátod, de mégsem áll készen rá. Vársz rá, mert elhiszed hogy egyszer majd eljön a ti időtök. DE van egy pont, ahonnan az üzenetek, beszélgetések ritkulnak.. Már nem igazán ír neked reggelente, és ha ír is érzéstelenül. Már nem akar találkozni veled, a beszélgetések kezdik értelmüket veszteni. Felesleges küzdelem. Mégis mindennap írni akarsz neki. Féltékeny leszel, amikor látod hogy, mással van. Észreveszed, hogy egy másikkal lánnyal beszél. Ugyanaz a mosoly, ugyanaz a nevetés, testbeszéd, flört. És akkor bekattan: soha nem kellettél neki. Egyre inkább fájni kezd, hogy egy senki voltál. A pillanatok, amikor elmentek egymás mellett mintha semmi sem történt volna. Mintha nem is ismernétek egymást. Eltűntek a lepkék, helyette ott az érzés, hogy nem vagy elég jó.. Ez a legrosszabb tudat, hogy ő volt neked minden; az első gondolatod reggel és az utolsó elalvás előtt, a személy akiről mindig álmodoztál, és ennek a személynek TE nem jelentettél semmit.

Nekem az kell, hogy nélkülözhetetlen legyek valakinek. Olyan kell, aki felemészti minden szabad időmet, határtalan egómat, segítőkészségemet. Aki az én szenvedélybetegem. Kölcsönös függőségem.

Nem lehet igaz szerelmet hazudni oda, ahol nincs, de nem is lehet tagadni a létezését ott, ahol van.

A csók nagy titok. Fül helyett szájba súgott szó.

Ha szerelmes vagy, akkor tökre infantilis leszel, és az intim pillanatok gügyögős meg haddzabáljammegaztahülyefejedesek lesznek. Szeretünk gyerekekké lenni olyankor, mert akkor olyan szabadon nevetős meg olyan felelőtlen minden, mert a másik nem vár el semmit, és megbocsát. Utána persze minden megkomolyodik meg megromlik, mert a felnőttek olyan okosak, hogy az csak na, de addig olyan de olyan jó, csak odabújni a másikhoz, várni a szeretleket, és a másik haját csavargatva elaludni kora délután.

Fényképezd le magad gyorsan a telóddal, és ha ki tudod nevetni a képet, akkor minden okés, mert még van benned gyerek.

Megeshet, hogy valaki, akit szíved mélyéből szeretsz, megbánt vagy csalódást okoz neked, és akkor minden túlontúl bonyolultnak vagy egyenesen értelmetlennek tűnik majd. De soha ne feledd: minden véget ér egyszer, és semmi sem marad változatlan... Minden egyes nap új kezdetet rejt, és nincs olyan szörnyű sötétség, amelynek a végén ott ne pislákolna a remény.

Az emberi fajnak egyetlen igazán hatásos fegyvere van, és ez a nevetés.

Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt. Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is.

Minden lánynak van legjobb barátja, pasija és igaz szerelme. De akkor vagy igazán szerencsés, hogyha mindez ugyanaz a személy. 

forrás: http://dreams-idezetek.blogspot.hu/

Ha találkozol egy olyan fiúval, aki a legjobb barátod, akivel jókat tudsz együtt nevetni, és hogyha sírsz, melletted áll és megvigasztal téged, akkor valami megüti a szívedet, ami több, mint a szeretet. Majd meg fogod látni, az élet nagyon nehéz tud lenni, s olyan fiút kell találnod, aki nem nehezíti az életed, hanem segít végigcsinálni.

Érzések kellenek. Legyen benne valami, fogjon meg, érintse meg a szívemet, és izgalmassá válik. Tegye az ellenkezőjét, és elsétálok mellette. Nem érdekel, nincs energiám arra, aki nem tud pillanatot teremteni.

...és ha egy férfi különleges, azt hamarabb megérzed, mint gondolnád. Ösztönösen felismered, és biztos vagy benne, hogy bármi történik, soha többé nem jön még egy, aki hozzá fogható.

Igen, piszkos fantáziám van - és te mocskosul a része vagy!

Tudom, hogy nehéz velem. Tudom, hogy néha beléd marok egy-egy szavammal vagy tettemmel, sőt néha úgy érzem még a pillantásommal is bántani tudlak. Kérlek, bocsáss meg érte. Pedig nagyon szeretlek! Szeretnék a menedéked lenni, hogy hozzám menekülj ha a világ bánt, és nem akarom, hogy én bántsalak és otthontalanul bolyongj. Néha kicsit megőrülök, de ez nem változik. Kérlek, legyél velem türelmes! Ígérem, nagyon foglak szeretni cserébe! 

Geoffrey Chaucer azt mondta: ,, Az idő begyógyítja a sebeket ". De azt nem említette, hogy azok a sebek milyen hegeket hagynak maguk után. A fájdalmas dolgok maradandó nyomot hagynak bennünk. Nem feltétlenül fájnak még, de mindig ott lesznek emlékeztetőként, mint egy emlék. És ahogy múlik az idő, az emlékek talán megfakulnak. De a hegek mindig ott lesznek, hogy emlékeztessenek mi történt. Mit éltünk meg, mit éltünk túl. 

Milyen más, ha valaki egy kicsit bolond, mintha valakivel együtt bolond kissé!

Felejtsd el az összes okot amiért nem fog sikerülni, és higgy abban az egyben amiért fog.

Hűséget soha nem szül erőszak, félelem, bizonytalanság vagy megfélemlítés. A hűség olyan döntés, amelyet csak az erős lelkeknek van bátorságuk meghozni.

'Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hántorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni a most.'

'Az ember mindig arra vágyik a legjobban, ami távolodik tőle...'

Szerettem veled lenni. A világ legegyszerűbb dolgait csinálhattuk: tengeri csillagokat lökdöstünk vissza az óceánba, megosztoztunk egy hamburgeren, és beszélgettünk. Már akkor is tudtam, milyen szerencsés vagyok. Mert te voltál az első fiú, aki nem azzal foglalkozott egyfolytában, hogy lenyűgözzön. Elfogadtad magad olyannak, amilyen voltál, de még ennél fontosabb, hogy engem is önmagamért kedveltél. Semmi más nem számított.

Tudod mi a legrosszabb az összetört szívben? Hogy még csak nem is emlékszel, hogy milyen volt azelőtt.

Csak ő az egyetlen, akire bármikor számíthatok. Hívhatom éjjel és nappal, nevetve és sírva, boldogan és szomorúan, kedvesen és mérgesen. Ő mindig meghallgat, ha már mindenki otthagyott, ő akkor is odanyújtja a kezét. Semmi sem tökéletes ezen a Földön, mégis nekem ő az.

Ha szereted, ha fontos neked, akkor egyet adhatsz. Nem szavakat, nem ígéreteket, nem próbálkozásokat, hanem a jelenlétedet, a biztonságodat. Azt az érzést, hogy számíthat rád, itt vagy vele, meghallgatod, ha beszélni szeretne. Ezt kell tenned, ha szereted, ha őszinte vagy. Ezt adod, önmagad.

Amikor önmagad előtt is titkolsz egy érzést, elrejtve elméd leghátsó zugába, akkor tudhatod, hogy az érzés valójában erősebb nálad.

Néha rádöbbenek,

- hogy bármikor elveszíthetlek.

- hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.

- hogy bármikor történhet veled vagy velem valami.

- hogy milyen jó a hangodat újra meg újra hallani.

- hogy milyen könnyű egy szóval egymást megbántani.

Valami olyasmi van ott, amit nem akartál, hogy ott legyen, de mégis ott van tüskeként a húsodban. Szenvedsz, és közben reménykedsz, hogy holnap már nem lesz ott. De emlékszel a tegnapodra? A tegnapod ugyanilyen volt, és a mára vártál (...). És ugyanígy jön majd el a többi holnap is.

Mindannyian keresünk valakit, aki a legjobbat hozza ki belőlünk, csak hogy emlékeztessen rá, hogy nem csak egy hatalmas romhalmaz vagyunk, hanem egy kis rész még maradt bennünk a jóból.

De, ő a nagy ő, csak én vagyok kicsi hozzá.

Sose engedj el...

Szeretem azokat a véletlenszerű emlékeket, amik mindig megmosolyogtatnak, nem számít, hogy éppen mi történik az életemben jelenleg.

forrás: http://dreams-idezetek.blogspot.hu/ 

Meg kell tanulnod, hogy van, amikor igenis egyedül maradsz, és senki sem fogja majd a kezed, nem mondják azt, hogy elég vagy, és az egyetlen dolog, amiből erőt meríthetsz, az saját magad. De tudod mit? Ez a legjobb dolog, ami történhet veled. Megedződsz, megerősödsz, és onnantól egy dolog biztos: nincs az a csapás, ami úgy össze tudna törni, hogy ne tudnál felállni. Tudod, miért? Mert magadból szerzed az erőt, és nem másból.

Ha hallasz egy dalt, aminek a szövege megragad, számodra jelent valamit, ha olvasol egy könyvet, egy idézetet, amiről érzed, hogy közöd van hozzá, ha látsz egy gyönyörű tájat, ami megigéz, gyűjtsd magadba. De ne öncélúan. Mert mindez egyszer értelmet nyer.

Nem vagyok lusta, én csak igazán élvezem a semmittevést. 

"Szerelem. A napokban rájöttem valamire. Az ember csak akkor szerelmes, ha valami elérhetetlen után vágyódik. És most nem a plátói szerelemre gondolok. Az más. Arra gondolok, amikor nem tudod megfejteni a másikat, nem tudod ő mit gondol, mit érez, de azt tudod, hogy van valami. Aztán mégsem történik semmi. Eltervezel valamit, megálmodsz pillanatokat találkozásokat, mondatokat, vallomásokat, csókokat, öleléseket, és nem történnek meg. Soha sem az történik, amit eltervezel. És ilyenkor mit érzel? Hatalmas csalódást. Összetörsz, lehet, hogy nem tudatosan, de folyton csak ezt kérdezed magadtól és az élettől – miért nem történik meg végre egyszer úgy, ahogyan én elterveztem. Annyira boldoggá tenne. De ez nem az élet. Az élet kiszámíthatatlan, soha nem tudhatod mi a terve, egy biztos: nem az, amit te elterveztél. Ne tervezz. Semmi értelme, csak magadat kínzod vele. És addig is, élj a pillanatnak, mert hidd el, előbb, vagy utóbb mindenre fény derül, lehet, hogy hetekkel, lehet, hogy évekkel később jössz rá a dolgok értelmére és fejet hajtasz az élet felett, mert lehet, hogy akkor, abban a pillanatban életmentő lesz számodra."