1371.

Szépség az,amikor egy nő szemébe nézel,és látod azt ami a szívében van.

1370.

Azt hiszem téged is csak mutatóba kaptalak a sorstól, hogy ilyen is lehetne, de nem lesz.

Ami nehéz, valójában az visz előre. Abba kell kapaszkodni, végül felállni, és nem a földre huppanva kétségbeesett szemekkel bámulni, hogy ezt te akkor sem bírod ki. Miért ne bírnád. Zokoghatsz összekuporodva az utcán, már akkor tudod magadban legbelül, hogy ezen is túlteszed magad. Összekapod a szilánkokat, meg hasonlók. Felépíted azt, ami eltört, összetört, darabjaira hullott, és valami sokkal jobbat varázsolsz belőle – mert képes vagy rá. Idővel ismerni fogod minden egyes porcikádat. Onnantól lesz izgalmas a játék, hiszen új időszámítás veszi kezdetét: egy olyan, ahol mindenből sitty-sutty felépíted magad egyszerűen csak azért, mert tudod, hogy minek hol a helye.

Valahányszor magamra hagyott egy pillanatra, a magány lesben állt, éles karmait belém meresztette és amikor már majdnem megfulladtam, ő akkor toppant be és mentett meg engem. 

Mosolygó nézés, jól nevelt arc, mögötte fájjon, akármilyen harc.

Nélküle nem vagy más, csak puszta várakozás. Mert miatta gyorsabban élsz, erősebben élsz. Megrészegülsz, függésbe kerülsz az érzéstől, hogy kiegészítitek egymást. Mert a lelked mélyén mindig erre vágytál: a vérátömlesztésre, a szívátömlesztésre.

Kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körül jó barátok, és nem nevettetnének meg.. de akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy ugyan minden jó és minden szép, mégis ez a kellemes érzés párosul valami furcsa hiányérzettel. 

forrás: a képen

Az úriemberek kézikönyvéből: bánj úgy vele, mint a királynőddel, hogy úgy bánjon veled, mint a királyával.