Coco Chanel 20 aranyköpése:

1., A nők G pontja a SHOPPING szó végén található!
2., Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned!
3., Minden férfi életében csak egy nő létezik, a többi csupán az árnyéka.
4., Nem szeretem a zárt felsőket - amikor férfiakkal beszélgetek, nem látom, hogyan viszonyulnak hozzám!
5., Minden nőnek két dolgot kell pontosan tudnia: MIT és KIT akar!
6., Ne menj hozzá olyan férfihez, akinek csak aprópénz van a pénztárcájában!
7., Nem érdekel, hogy mit gondoltok rólam, én nem gondolok rátok egyáltalán.
8., Nincs ronda nő, csak lusta!
9., A nő addig idegeskedik a jövője miatt, amíg férjhez nem megy. A férfi nem aggódik a jövője miatt, amíg meg nem házasodik!
10., Ha olyan dolgot akarsz birtokolni, amid soha nem volt, olyan dolgokat kell megtenned érte, amiket sosem tettél!
11., Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!
12., Az a nő, aki semmilyen kozmetikumot nem használ, túl sokat gondol magáról!
13., Visszafogni magad, amikor bánt valami, és nem hisztériázni, amikor fáj- ilyen a tökéletes Nő.
14., 40 után már senki sem fiatal, de ellenállhatatlan élete végéig maradhat!
15., Minden a mi kezünkben van, ezért soha nem szabad feladni!
16., Az öregség nem óv meg a szerelemtől, de a szerelem megóv az öregségtől!
17., Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam.
18., Az igazi boldogságért nem kell sokat fizetni.
19., Ha szárnyak nélkül születtél, hagyd, hogy kinőjenek!
20., A nő keze a névkártyája, a nyaka a személyije, a melle az útlevele.

napok teltek el, s bár úgy gondoltam, hogy nem
- közben mégis éreztem a hiányt.
csendes szenvedés volt - párnába fordulás -
vártam az éjfélt, hogy legalább betűkben lássalak.
ma meg újra hétfő és minden tele szürkeséggel,
a tea sem elég édes a kávé meg túl keserű
- elvesztem az egyensúlyt ha csalódnom kell benned.
a pohár üres - csak szomorúság gyűlt össze az alján
- citromkarika húzza össze a szám a mosoly helyett, amit te adtál.
mérhetetlen a dac bennem és félek, hogy
ellenem beszél valami gyűlölettel teli száj.
a fontossági sorrendem kész,
te valahol az élén vagy, de a tiéd még kezdetleges,
még csak illesztgetsz benne
- nem tudom, hogy kerülhetnék előrébb.
ma maradnak a néma falak és csendes betűk
a billentyűzetben.

 forrás: http://talpam.blogspot.hu/

egy ölelésbe rejteni minden kimondatlan szót,

mellkasodba fúrni arcom, hogy halljam

bordáidat rezegteti ütemtelen szívdobogásod.

napokra raktározni kezed melegségét,

ha fázna az enyém, ne félj, majd zsebre teszem,

s arra gondolok, hogy elveszett tenyeredben

az apró tenyerem. szóval ne haragudj,

csak még minden bent marad,

próbálom újratanulni, kimondani a szavakat.

megszokni, hogy ott sétálsz az egyik oldalamon,

egy rezdülésből tudod, milyen a hangulatom.

még csak ölelésekkel tudom kifejezni,

hogy sikerült magad a gondolataimba fészkelni, de

nem tudok mit tenni, nehéz elengedni, még akkor is

ha csak napok kérdése a viszontlátás. 

forrás: http://talpam.blogspot.hu/ 

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Néha nem tudjuk a múltat egyszerűen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. És néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben.

Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét, és ezerszer nem csináltam semmit.

Sokszor nem értem, hogy emberek miért maradnak együtt, ha látják, hogy a sokadik eljátszott, eldobott, összetört esély után sem működnek a dolgok. Igen, nehéz észnél lenni, ha valakit szeretsz, főleg elengedni... De ha nem voltál boldog mellette, vajon mitől lenne másabb, ha újrakezdenétek? Pár hétig nyilván minden működne, de ha két ember nem ugyanazt a puzzle-t rakja, akkor felesleges egymás idejét húzni. Forgathatod, próbálgathatod, hátha beleillik a képedbe, de nem fog. Egyszerűen csak annyi van, hogy a saját kirakósodat kell kiraknod. Nem a máséval foglalkozni, hanem a sajátodéval. Nem beleerőszakolni egy darabot, hogy illeszkedjen már végre, mert ott a helye, hanem felfogni és elfogadni, hogy valami teljesen más illik oda.

Néha szeretném, ha az életem is olyan édes és fahéjillatú lenne, mint a tea, amit inni szoktam. Bekucorodnék a világnak nevezett bögre oldalához és csak boldogan nyújtózkodnék, miközben átölel a melegség. És ha néha fel is kavarnák kiskanállal, a lényege nem változna, s pillanatok múlva újra nyugalom szállhatna meg.
Ha izgalomra vágynék, csak megmásznék egy olvadó kockacukrot, vagy beállnék egy épp lehulló mézesés alá. Ha pedig valami újra, átmásznék egy másik bögrébe. Egy licsisbe, ha valami egzotikusabb helyre vágynék, egy puncsosba, ha épp ünnepi hangulatom van, de az otthonom akkor is a fahéjas maradna. Boldogságom rozsdaszínű kis tava, ahol mindig biztonságban érezhetném magam.
És ha kiszáradna, vagy meginnák, én is eltűnnék vele együtt. De legalább egy embert boldoggá tehettem, hogy létezett a világom, s mosollyal arcán talán elgondolkodik, milyen jó is lenne egy ilyen édes, fahéjas álomban élni. 

forrás: http://lenduletmagazin.hu

Kezemben a kezdetleges boldogsággal csak álldogálok az ősz utolsó napsugaraiban. Hová vinnél el? elvinnél magaddal egyáltalán? Fognád a kezem, vagy csendben sétálnál mellettem? Vagy megnéznél, mint egy nippet a polcon, levennél, forgatnál a kezeidben és végül mégis otthagynál? Titkokat mesélnél vagy megfejtenéd az enyémeket? Mit keresünk mi itt egyáltalán? Kérdéseim sorakoznak a cipős polc mellett, s reggelente felveszem őket is sorra. Hordozom magamban mind. Idegenek illatát érzem a buszon a tiéd helyett, elsuhanó arcokban látlak újra és újra. Esténkét arcomra rajzolt mosolyom reggelre már nem illan el, szavakból rakom össze a helyzetjelentésünket. Ki fogsz tartani? 

szeretnék írni Rólad.
a nevetésedről,
a furcsa színű szemedről,
a figyelmességedről,
az őszinteségedről, illedelmességedről,
az ingedről, a kezedről,
a legfinomabb teáról meg
a mekis kóláról, amitől megfagyott a kezem és
a medúzáról, amit a kocsi párás üvegére rajzoltunk.
a napszemüvegedről
(- nem áll jól soha egy napszemcsi sem.
- nagyon jól áll ez a szemüveg!)
bárcsak minden nap kedd lenne,
vagy legalább csak a vége.
ha mindig ott ülnénk, két kicsi pontként a
kocsiban vagy a buszmegállóban. és tényleg
varázsló vagy, hoztad magaddal a Napot, ahogy
ígérted. csillagokról beszéltél meg a Holdról,
és hoztál esernyőt mert én soha.
a véletlen műve, hogy a kedvence zenéink szóltak a rádióba,
te meg énekeltél én pedig csendben
mosolyogtam, tartottam a kólád és szorítottam,
mert a bordák mögött túl hangosan kalapált a szívem.
olyan érzés, mintha már évek óta kocsikáznánk
és ismerném minden rezdülésed:
félszavakból,
szavak nélkül - tekintetből,
összenézés és kacagásokból.
mindenről írnék, s közben írok is de mégsem.
karakterekbe nem fér az érzés de valahogy belém sem.
nincsenek rá megfelelő szavaim.
szeretnék írni Rólad.  

forrás: http://talpam.blogspot.hu/

Ha kinyújtod a kezed, én egy szívet rejtek el benne,
Hogy érezd megszakadni, mielőtt valaki elvenne.
A levél, amit írok neked, olcsó papír, tinta,
Ez az élet csak egy fehér lap, de te voltál a minta.

Minél mélyebbre kerülsz, annál jobban értékeled majd a magasat. Minél jobban fázol, annál jobban fog esni a melegség. Csak az tudja igazán értékelni a jót, aki a rossznak minden skáláját végigénekelte. Érezd át a negatívot, értékeld, fürödj meg benne. És ha minden porcikád érzi már, ha a csontodig hatolt, akkor vagy felkészülve újra a napfényre, akkor nem fogja égetni a bőröd. Bármilyen forró is lesz, sütkérezni fogsz benne. 

Amikor nem lehetsz azzal, akibe szerelmes vagy... együtt tudnál lenni más valakivel, aki csak kedvel téged?

Én hiszek benned. Annak ellenére, hogy minden második rezdüléseddel elbizonytalanítasz. Annak ellenére, hogy néha napján kutyába se veszel, én valamiért mégis hiszek benned, bennünk. Hiszem, szent meggyőződésem, hogy ha két embernek együtt kell lennie, hát nincs se szélvész se orkán vagy egy másik nő, aki ennek az útjába tudna állni. Lehet a legbutább szőke, a legcsintalanabb mosollyal, akkor sincs elég ereje hozzá, hogy két olyan ember közé álljon, akiknek már megvan a végzete. Én ebben hiszek. A szerelem fel nem fogható erejében és abban, hogy egy nap majd minden elem a helyére kerül.

Hibák, mind elkövetjük őket. Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk, például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit. Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől, akivé váltunk. Néha nem is tudjuk, mekkorát hibáztunk, csak mikor már késő… Vagy időben észrevesszük, hogy jóvá tudjuk tenni. De minden hiba okkal történik, ezáltal megtanulod a leckét, amit máshogy sosem tanultál volna meg… Remélhetőleg többet nem követed el ugyanazt a hibát még egyszer.

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.

Szükségünk van valakire, akire támaszkodhatunk amikor jön a vihar. Amikor nem értjük a világot és legszívesebben a sarokba bújva sírnánk. A legszebb és a legrosszabb napokon is. Szükségünk van valakire, aki ott van, amikor már mindenki otthagyott.

Jobb szeretni valakit, aki messze van és epedezik azért, hogy veled legyen, mint szeretni valakit, aki még közel is van, de nem törődik azzal, hogy lásson téged.

1 éve SZERETLEK! <3